A Kar református vallástanárokat és zenetanárokat képez az általános iskolai, a gimná-ziumi és a líceumi oktatás részére. Olyan értelmiséget, amelyik tudatosan vállalja an-nak a szellemi és lelki örökségnek a képviseletét és továbbadását a korszerű tudomá-nyosság ígényével, amit az elmúlt rendszer teljes felszámolásra és halálra ítélt.

A protestáns hagyomány szerint a gyermekek, ifjak vallásos nevelésének kiemelkedő szerepet kell tulajdonítani. A gyermekek, ifjak vallásos nevelése a társadalom három alapvető intézménye: a család, iskola és egyház együttműködése révén valósul meg. Ezeknek az intézményeknek az együttműködése, az általuk közvetített erkölcsi érté-kek évszázadokon át biztosították a társadalom természetes és harmonikus előrehala-dását.

A protestáns hagyomány szerint a család mellett az egyház és az iskola intézménye is meghatározó szerepet tölt be a keresztyén nevelés folyamatában. Az a meg-győ-ző-dés, hogy az egyház és iskola elválaszthatatlan egységet alkot a gyermekek és ifjak vallásos nevelésében, nem újszerű gondolat. Már a XVI. századi reformátorok is hirdet-ték ezt műveikben, kifejezték tevékenységükkel. A történelem folyamán, a reformáció után is, az egyház és iskola egysége, kölcsönhatása továbbra is döntő szerepet ját-szott a keresztyén nevelésben. A II. világháború után azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. Az egyházi intézmények, iskolák elkobzása azt eredményezte, hogy az ok-tatás nem tartozott többé az egyház feladatai közé. Az ateista ideológia meghonosodá-sa a keresztyén értékek elsorvadását jelentette. A mai gyermekek – a következõ nem-zedék – szülei olyan generáció tagjai, mely ezekben az évtizedekben nevelkedett. Kö-vetkezésképpen nagyon kevés szülő képes arra, hogy gyermeke vallásos neveléséről kellőképpen gondoskodjon. Ebben a kontextusban érthetõvé válik az iskolai program keretén belül megvalósuló vallásos nevelés fontossága.

Az iskolai vallásoktatás iránti igény több szinten is jelentkezik:

Az általános műveltség elválaszthatatlan a bibliai hagyománytól, a kultúra minden területe, a művészetek, zene, festészet, irodalom, filozófia, szorosan kötődnek a ke-resztyénség alapelveihez. Hazánk felzárkózása az európai mércéhez kulturális problé-ma is és úgy valósulhat meg, ha a jövő nemzedéke képes lesz a keresztyén kultúra új-raélesztésére.

Erkölcsi szinten a hagyományos keresztyén etika megszűnt a társadalmi együttélés normáit, szabályait irányító mércének lenni: az embertársaink iránti szeretet, a jóakarat és szerénység, a házastársi hűség, a szülők, idős emberek tisztelete, a gyengék báto-rítása, segítése feledésbe merülő erkölcsi magatartás részei. Ezen értékek nélkül azonban egyetlen társadalom sem képes pozitív irányba haladni. Ezzel ellentétben a médiák széles választékban sorakoztatják fel, mutatják be az olyan "modelleket", akik teljes szabadságra tesznek szert, anélkül azonban, hogy felelősséget vállalnának em-bertársaikért, egymásért. Az erőszak, a szexuális liberalizmus, melyet minden tévé-csatorna sugároz, felbontja úgy a családok harmóniáját, mint az egész társadalom egyensúlyát. A keresztyén erkölcsi értékek visszaszerzésének első helyet kellene el-foglalnia abban a harcban, mely nemzetünk szellemi megújulásáért folyik.

A szakmai tevékenység etikája kiemelkedő fejezetet képez a protestáns teológiai ha-gyományban. A középkori szemlélet szerint a szentség szférája radikálisan elkülönül a profán szférától. Ily módon az ún. szent tevékenységek felsõbbrendűek, mint a profá-nok. A köznapi ember munkája messze alulmaradt egy pap vagy egy szerzetes mun-kája mellett. A lutheri reformok új színben tűntették fel a mindennapi munkát. Ami az egyházi és profán tisztségek betöltését illeti, forradalmi volt az a gondolat, hogy Isten előtt minden ember egyforma.
A becsületes aratás semmivel sem alábbvaló Isten színe előtt mint a papok imái – mondja Luther. Kálvin és az angol puritánok a jövedelmező profán tevékenységek vég-zését Isten áldásának tekintik, sőt: a „jó” cselekedetek biztosítják a keresztényt afelől, hogy ő Isten által kiválasztott. Az olyan társadalomban, melyben az adott szó értéke egyre csökken, a tisztességes munkavégzés fogalma pedig letűnőfélben van, a fent említett gondolatok jelentősége nyilvánvaló. A keresztény nevelésnek fontos célja kell, hogy legyen ezen gondolatok elültetése az új generáció körében.

A kommunista rendszer összeomlása a kelet-európai országokban szellemi és ideoló-giai űrt hagyott maga után, melyet valamilyen módon pótolni kell. A bőséges ezoterikus irodalom, a romboló szekták, a xenofób ideológiák, a pornográfia, a drogok széles vá-lasztéka mind ezt az űrt szándékoznak betölteni. A keresztény nevelés számára kihí-vás az, hogy a Szentírás kijelentésén alapuló vezérelveket mutasson fel.

Néhány elismert foglalkozással szemben (orvos, ügyvéd, mérnök, tanár) a vallástanár identitása, az iskola tanári karában elfoglalt helye még nincs pontosan meghatározva. Annak ellenére, hogy néhány évtizedet kivéve mindig is működött az iskolán belüli val-lásoktatás, a mai vallástanárok helyzete alapjában véve teljesen más. Valós az a felte-vés, amely szerint a tanári szobában a vallástanár kirekesztett. Ennek ellenére óriási lehetőség az, hogy jelen lehet az osztályteremben, illetve szociális munkásként dol-gozhat: a kettős szakosodás által összekötő kapocsként tevékenykedhet iskola és egyház, család és egyház illetve iskola és család között.

Vallástanárként fel kell vállalnia azt a szerepet, hogy direkt vagy indirekt módon külön-féle tevékenységekbe bekapcsolódjon, melyek által elsajátíthatóvá válik az egyházi kul-túra és keresztény erkölcs. Szerepet játszik az iskola és család közti kapcsolatok el-mélyítésében, segítségére lehet a krízishelyzetben levő tanulóknak illetve azok család-jainak.

Tanárként, pedagógusként, keresztény értelmiségiként a vallástanár hozzájárul a ke-resztény identitás kialakulásához és megőrzéséhez.

A vallástanári hivatásnak, főként a szociális munkával társítva interdiszciplináris jellege is van, mely elsősorban a humán-szociológiai, jogi és gazdasági ismereteken alapszik.

A vallástanár nem csupán oktatói és pedagógiai tevékenységet fejt ki, hanem számos olyan feladat is az ő hatáskörébe tartozik, melyeknek elvégzésére a szociális munkára való képzés által tesz szert, például tanácsadó, terapeuta.
Annak érdekében, hogy a vallástanár – függetlenül a második szakosodásától – teljesíteni tudja hivatását, magasfokú didaktikai és tudományos felkészültségre van szüksége.