MENÜ

Ősz Előd Sándor

Ősz Sándor Előd (Gyergyószentmiklós, 1982) középiskolai tanulmányait Gyergyószentmiklóson végezte, 2005-ben a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben első lelkészképesítő vizsgát tett, 2006-ban a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző karán magiszteri, 2017-ben ugyanott PhD fokozatot szerzett.

2007 óta az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltár munkatársa. Kutatási területei: az Erdélyi Református Egyház kora-újkori szervezete, az egyházi értelmiség életpálya-vizsgálata, illetve a reformáció korának könyves műveltsége.

Bibliotheca Calviniana Transylvanica című munkáját 2015-ben Mikó Imre Tudományos díjjal ismerte el az Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2016-ban az Emberi Erőforrások Minisztériuma Károli Gáspár-díjjal tüntette ki.