MENÜ

Pro Musica Szakkollégium

A PRO MUSICA SZAKKOLLÉGIUM 2012 őszén alakult meg a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karán azzal a céllal, hogy támogassa a kiemelkedő képességű ZENE SZAKOS hallgatók tevékenységét.

A PRO MUSICA SZAKKOLLÉGIUM egy olyan szakmai műhely, amely biztosítja a zeneileg magasan képzett diákok továbbfejlődését több területen. A kutatási tevékenység mellett biztosítani szeretnénk a legtehetségesebb diákok számára a szakmai bemutatkozás, megmérettetés lehetőségét egyéni vagy csoportos, hangszeres vagy vokális formációknak szervezett hangversenyek, hangversenykörutak keretében – Kolozsváron és Erdély más városaiban egyaránt. Célunk, hogy ne csak szakmailag jól képzett fiatalokat bocsássunk ki a munkaerőpiac és a társadalmi élet színpadára, hanem olyan szuverén egyéniségek képzését segítsük elő, akik később saját környezetük formálóiként hitelesen képviseljék egyetemünk, az erdélyi zene és szakkollégiumunk értékeit, hozzájárulva ezzel a civil szféra és a polgári kultúra fejlődéséhez a régióban.

A Szakkollégium keretén belül lehetőség van arra, hogy az egyetem hallgatói közül kiválasszuk mindazokat, akik tehetségük, szorgalmuk, motiváltságuk által kiemelkednek a diákok közül. Számukra minden erőnkből biztosítani szeretnénk mindazon feltételeket, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy képességeiket magas szintre fejleszthessék, személyiségüket kibontakoztathassák, és így léphessenek ki az egyetem falai közül.

A tervezett tevékenységek között szerepel egyéni kutatások tutorálása; hangversenyek, hangversenykörutak anyagi támogatása; külföldi szakemberek által tartott előadások megszervezése.

A célcsoportban olyan diákok szerepelnek, akik magas szintű kottaolvasási készséggel rendelkeznek; akiknek kiművelt énekhangjuk van; akiknek van már tapasztalatuk a tudományos kutatásban (a zenetudomány területén), megfelelő szintű hangszertudással rendelkeznek.

A szakkollégium keretében végzett kutatások nyomán értékes dolgozatok születtek.

Ezek közül felsorolunk néhányat:

  • Terebesi Beáta, Értékközvetítés a XXI. századi zenei nevelésben – A magyar néphagyomány ápolásának lehetősége furulyaoktatás által
  • Lovász Mónika, A zenei hangnemek szimbolisztikája 
  • Szűcs Tímea, Láthatatlan zene, ETDK I díj (2014)
  • Cioba Henrietta: Szemelvények Jobbágytelke népzenéjéből és néphagyományából
  • Szűcs Tímea: Kreativitásfejlesztés zenei tevékenységek során
  • Zabolai Emőke Anna: Beethoven dalai a Schubert dalok „árnyékában”
  • Lokodi Anna: A kóruséneklés hatása a gyermekekre
  • Gábor Endre: A modern jazz
  • Bálint Boróka Impresszionizmus és Debussy tengere
  • Fehér Róbert Benjamin Gitárok kialakulása és napjainkig való fejlődése
  • Fülöp Arnold Formai, tonális és harmóniai struktúrák J.S.Bach János Passiójának koráljaiban
  • Baróthi Johanna: A ritmusérzék fejlesztésének kérdései a modern zenei nevelésben
  • Bilibók András: Nyelv és zene összefüggése Kodály Zoltán énekes műveiben
  • Domokos Szilvia: A hangfestés példái J. Haydn zenés évszakaiban

A legjobb dolgozatokat ösztöndíjjal támogatja a szakkollégium, melyhez az anyagi forrást a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet biztosítja.