MENÜ

Református valláspedagógia – alapképzés

A Református Tanárképzõ Kar célja a református vallástanárképzéssel olyan református teológiai tudással, protestáns egyházi műveltséggel és biblikus lelkülettel rendelkező erdélyi tanárnemzedék képzése, amelyik meggyőződéssel, lángoló hittel és ügyszeretettel vállalja fel a tanári pályán a reformátorok lelki és szellemi örökségét. Ezt tájainkon még ma is a „templom és iskola” jelszó hordozza és fejezi ki a legtisztábban és a legszebben. Karunk korszerű épülettel, átlagos feletti infrastruktúrával és képzett, összeforrott tanári karral rendelkezik.

A Református Tanárképző Karon tanárokat készítünk fel az iskolákban és a társadalom más munkaterületein folyó oktatási és diakóniai tevékenységre. Célunk a keresztyén lelkiség, az evangéliumi értékrendszer, a reformátori örökség, az Isten iránti szeretet és engedelmesség, és az ezzel járó szakmai tudás átadása, terjesztése, művelése és gyakorlatba ültetése. A Kar nevelői, oktatói és kutatói munkája egészében az erdélyi református értelmiségképzést szolgálja, olyan értelmiségi nemzedéket szeretnénk képezni, amely komoly szakmai tudással és nagy hittel vállalja a nevelés és a tanítás szolgálatát gyülekezeteink megmaradásáért és építésért.

A képzés ideje: 3 év.

Végzettség: BA Teológiai tudományágban, Református valláspedagógia szakon.

Fejleszthető kompetenciák:

  • Alkalmasság a hittartalmak elvhű és kirekesztésmentes (toleráns) terjesztésére.
  • A teológiai fogalmak, elméletek és missziós paradigmákazonosítása és szakavatott módon való alkalmazása.
  • Tantervkészítés, tiszteletben tartva a Szentíráson és a saját hitvalláson alapuló hitigazságokat és a pszichopedagógiai elveket és szempontokat.
  • Szentírásismeret, hitvallásismeret és más vallások szent iratainak és hitvallásainak ismerete, és széleskörű teológiai fogalomtár.
  • Az alapvető vallási hittételek értelmezése.
  • A közösségek és intézmények kulturális, vallási és történeti hátterének azonosítása és elemzése.
  • A kulturális, vallási és történelmi háttér szerepének és a vallási közösségekre gyakorolt hatásának meghatározása.
  • A különféle kultúrák és ezek vallási közösségekre gyakorolt hatásának leírása.
  • A társadalom fejlődése szempontjából jelentős teológiai elvek és spirituális értékek beazonosítása.
  • A vallási hittételek sajátos teológiai módszerekkel történő leírása.
  • A társadalmi valóság értelmezése a vallási, spirituális értékek szemszögéből.
  • A hatékony kommunikáció eszközei és módszerei alkalmazása interkulturális közegben.
  • Megfelelő oktatási nevelési stratégiák és technikák azonosítása interkulturális közegben.
  • A vallási értékek és gyakorlatok beépítése a spirituális és erkölcsi nevelésbe, azért, hogy megfeleljen a mindennapi élet kihívásainak.
  • A jelenkor spirituális és morális értékeinek azonosítása.
  • A saját missziói munkában alkalmazott kritikai és építő önelemzés és önértékelés.
  • A hit terjesztését szolgáló, megfelelő missziós stratégiák alkalmazásának felbecsülése, elvhű és kirekesztés-mentes szellemben.
  • Tanegységek, tartalmak tervezése a pszichopedagógiai elvek megfelelő alkalmazásával.
  • A szentírási és hitvallási szövegek elemzése a tantervek kidolgozása, és az értékelési módszerek megfelelő kiválasztása szempontjából.
  • A tartalmak tervezése a vallás kerettantervnek megfelelően.
  • Tanegység és sajátos tartalmak kidolgozása a vallás kerettantervnek megfelelően, egy-egy osztályban az elemi és gimnáziumi tagozaton.
  • Tanulmánykészítés, amely rámutat a kulturális háttér és a vallási közösségek viszonyára.
  • A kulturális háttér azon tényezőinek elemzése, amelyek elősegítik vagy gátolják a vallási közösségek integrációját.
  • Analitikus tervek kidolgozása és beavatkozási módok előkészítése, azért, hogy segítsék a vallási közösségeknek bizonyos kulturális kerethez való viszonyulását.
  • Képes legyen felsorolni azokat a fogalmakat, melyek olyan kulturális vallási és történeti tényezőket írnak le, amelyek meghatározzák a kulturális hátteret.
  • Azon vallásos hittételek alkalmazása, amelyekre a társadalom spirituális értékei épülnek.
  • A társadalomban ható spirituális és vallás-erkölcsi tanítások kritikai elemzése.
  • A spirituális elvek és értékek beépítése a személy és közösségek életébe.
  • Kommunikációs stratégiák és a kommunikáció sajátos folyamatainak alkalmazása interkulturális közegben.
  • Interaktív stratégiák és módszerek használata a spirituális és morális értékek közvetítésében.
  • Különböző szakmai értékelő és önértékelő tevékenységek megtervezése.
  • Spirituális és erkölcsi fejlesztést szolgáló programok kidolgozása egyházi intézményekkel együttműködve.
  • A következetes, hatékony és felelősségteljes munka, a pontosság, lelkiismeretesség és társadalmi felelősségvállalás stratégiáinak alkalmazása, kanonikus, vallás-erkölcsi és hitbeli értékek, normák és elvek alapján.
  • Hatékony munkamódszerek alkalmazása multidiszciplináris csapatban, különböző szerepkörökben, tiszteletben tartva mások hitelveit.
  • A saját folyamatos szakmai fejlődés optimizálási stratégiájának kialakítása, a tanítási tartalmak folyamatos frissítése, az információs technológiák és az idegen nyelvek használata által.
  • Lecketerv kidolgozása mely a szentírási és hitvallási szövegek tanításait közvetíti a vallás-erkölcsi étékek sajátos fogalmainak alkalmazásával.
  • A vallástanítás sajátos szerepköreinek felismerése mind iskolai, mind extrakurrikuláris tevékenységekben.
  • Átfogó dolgozat megírása és számítógépes szerkesztése egy időszerű szakmai témában, használva a magyar és idegen nyelvű szakirodalmat.

Oktatott tárgyak:

  • Ó- és újszövetségi biblikateológia
  • Egyetemes és protestáns egyháztörténet, 
  • Neveléstörténet és -elmélet, 
  • Erdélyi regionális kultúrák, 
  • Szövegszerkesztés,
  • Egyházi ének és furulya,
  • Vallás- és filozófiatörténet,
  • Keresztyén pszichopedagógia,
  • Dogmatika
  • Egyházszociológia
  • Pasztorációdiakónia,.
  • Protestáns etika, 
  • Zenetörténet,
  • Iskolatörténet,
  • Diaszpóramisszió,
  • Művészettörténet,
  • Apologetika.
  • Klasszikus gitár
  • Nyelvhelyesség