MENÜ

Csákány Csilla
– egyetemi adjunktus

Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad, Zene szak (BA), Magánének szak (BA), Sapientia EMTE, Kolozsvári Kar, Táncművészet szak (BA) és Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, RT és ZK Zeneművészet (BA)

Csákány Csilla (sz.: 1981, Marosvásárhely, Románia) zenetörténetet és zenetudományi kutatásmódszertant tanít a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Bölcsészettudományi és Művészeti kar Zene és Magánének szakán. Vendégelőadóként zenetörténeti előadásokat és szemináriumokat tart a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán működő Táncművészet szakon valamint zeneesztétika és ellenpont előadásokat, szemináriumokat tart a Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar Zeneművészet alapképzésen. Továbbá előadásokat és workshopokat tart Zenetudományi gyakorlat, Az audiovizuális művészetek alkotói kölcsönhatásai, Zeneművészet a médiakultúrában, Művészetek Párbeszéde, Világzene és Opera témakörökben.

Tanulmányait Kolozsváron, a Gheorghe Dima Zeneakadémián végezte zenetudomány szakon. Magiszteri diplomáját 2007-ben, doktori oklevelét 2010-ben szerezte meg ugyanott. Kutatási területei: erdélyi magyar zenetörténet, a 19. század végi és 20. század eleji egyetemes zenetörténet, zeneesztétika, a zenepedagógia kortárs vonatkozásai, a 20. századi erdélyi kórusmozgalom, opera.

Doktori értekezlet

Bufonul în creația modernismului muzical [A bohóc figurája a zenei modernizmus erőterében] (témavezető: dr. Angi István), Gheorghe Dima Zeneakadémia, Kolozsvár, 2010.

Könyvek (egyéni szerző)

  1. Csákány Csilla: Figura bufonului în câmpul muzical al modernismului. Ipostaze valorice [A bohóc alakja a zenei modernizmus esztétikai erőterében. Értékstátuszok]. Editura Presa Universitară Clujeană, Editura Universității din Oradea, 2017, ISBN 978-606-10-1903-8
  2. Csákány Csilla: Gondolatok a kolozsvári zenei életről. Válogatott zenekritikák, Partium Kiadó, 2012, ISBN 978-606-8156-31-6

 

Könyvek (társszerző)

  1. Csákány Csilla: A marosvásárhelyi Cantemus leánykar repertoárján szereplő Birtalan-művekről. In: Boros-Konrád Erzsébet (szerk.): Birtalan József pedagógiai és zeneszerzői munkássága. Kolozsvár, Kriterion, ISBN 978-973-26-10.
  2. Csákány Csilla: „Elindultam szép hazámból…” Cantemus-találkozó Marosvásárhelyen. In: Boros-Konrád Erzsébet (szerk.): Birtalan József pedagógiai és zeneszerzői munkássága. Kolozsvár, Kriterion, ISBN 978-973-26-10.

 

Nemzetközi adatbázisokban indexált folyóiratokban megjelent tudományos cikkek

  1. Csákány Csilla: The Melody Of The Text And The Text Of The Melody. Weöres – Kodály Analogies. In: Studia UBB Musica, 2023/6 (p. 37-56), 2023 (CEEOL)
  2. Csákány Csilla: Encouraging Guidelines in Neuromusicological Research Regarding Classical Music’s Usage in Sonic Therapy – When Science Becomes Magic, In: Studia UBB Musica, 2022/1 (p. 21-35), 2022. (CEEOL)
  3. Csákány Csilla: Creative Perspectives of Articulating Musical Messages for Educational Purposes in Media Context [Oktatási célú zenei üzenetek kreatív perspektívái a médiában], ICT in Musical Field, vol. 12 Issue 1, (p. 73-79), Editura Media Musica, Kolozsvár, 2021. (ErihPlus, CEEOL, EBSCO, RILM, SCIPIO)
  4. Csákány Csilla: Az opera ma. Séta az opera stílus- és műfajtörténeti dialektikájában. In: Korunk, 31. évf. 1. sz., 2020/1 (p. 36-47), 2020. (CEEOL)
  5. Csákány Csilla: An Overview of Sir Georg Solti’s Life Path Emphasizing His Views on Early 20th Century A Conductor’s Perspective on Classical Modernists [Sir Solti György kapcsolata a 20. század eleji zenével. Egy karmester nézőpontja a modern zeneszerzők klasszikusairól], In: Studia UBB Musica, LXII, 2, 2017 (p. 73-86) (CEEOL)
  6. Csákány Csilla: Considerații asupra reprezentărilor figurii bufonului în creația muzicală de la începutul secolului 20 [Elmélkedés a bohóc figurájának ábrázolásáról a 20. század eleji zenei alkotásokban], In: Volumul Congresului de Muzicologie [A Zenetudományi Kongresszus kötete], Eurostampa kiadó, Temesvár, (CEEOL)
  7. Csákány Csilla: Egy bohóc Sztálin udvarában. Sosztakovics rejtett üzeneteiről, In: Korunk III/6, ISSN: 1222-8338, 2011. (CEEOL)
  8. Csákány Csilla: Reflexiók a digitális zenekultúráról, In: Korunk, XXI/6, ISSN: 1222-8338, (CEEOL)
  9. Csákány Csilla: Camerata XXI – Creating and Analyzing Ballet and Chamber Symphony as controversial genres of 20th century Classical Music (recenzió), Philobiblon (Bulletin of the „Lucian Blaga” Central University Press), Kolozsvár, 2009, ISSN:1224-7448. (EBSCOhost)

Külföldi folyóiratokban megjelent tudományos cikkek

  1. Csákány Csilla: A patikamérleg diszkrét bája. In: Magyar Művészet, X./2., Magyar Művészeti Akadémia Kiadó, Budapest, 2022, ISSN 2064-3799.
  2. Csákány Csilla, „Az emlékezés sosem a múltért van. Az emlékezés mindig a jövőre irányul.” Búcsú Angi Istvántól, In: ZeneSzó, XXX. évfolyam 9. szám, 2020, HU ISSN 1215-0436.
  3. Csákány Csilla Bufonul în creația muzicală românească contemporană [A bohóc figurája a kortárs román zenei alkotásokban] In: Forum: Rumänien, Von Hora, Doina und Lautaren, Einblick in die rumänische Musik und Musikwissenschaft, Editura Frank & Timme GmbH Verlag für Wissenschaftliche Literatur, Berlin. 2016.

 

Folyóiratokban, szaklapokban, kottakiadványokban megjelent írások

  1. Csákány Csilla: Előszó. Könczei Árpád, Zongoraművek, Buzás Pál (szerk.), Arpeggione Kiadó, 2015.
  2. Csákány Csilla: Erkel-gála Kolozsváron, In: Helikon, XXI, 20, 2010.
  3. Csákány Csilla: Multimedia şi cultura postmodernă [Multimédia és a posztmodern kultúra], Estudiantina, „Gh. Dima” Zeneakadémia, I./1, 2009, ISBN 978-973-8329-69-0.
  4. Csákány Csilla: Gândirea serială şi creaţia muzicală folclorică din perspectiva teoriilor moderne ale artei din secolul al XX-lea. Paradigmele actului interpretativ [A szeriális gondolkodás és a népzenei alkotás a 20. századi modern művészetelméletek szemszögéből. Az interpretáció paradigmái]. In: Estudiantina, „Gh. Dima” Zeneakadémia, /1, 2009, ISBN 978-973-8329-69-0.
  5. Csákány Csilla: Kodály forrásai – A „Forrás” Kodálya (recenzió), In: Korunk, ISSN: 1222-8338,
  6. Csákány Csilla: Modern Kolozsvár CD-n és DVD-n. In: Partiumi Egyetemi Szemle , 2006/2, Partium Kiadó, Nagyvárad, 2006.
  7. Csákány Csilla: Opera Mahttps://epa.oszk.hu/00400/00458/00662/pdf/EPA00458_korunk-2020-01_036-047.pdf
  8. Csákány Csilla: Zenei művelődésünk a változó régióban: https://www.libri.hu/konyv/angi_istvan.zenei-muvelodesunk-a-valtozo-regioban.html

Konferenciakötetekben publikált írások

  1. Csákány Csilla: Brassai Sámuel és Angi István: életutak, eszmék párbeszéde egy képzeletbeli kolozsvári zeneesztétika-műhelyben. In: CERTAMEN VIII., Erdélyi Múzeum-Egyesület, (p. 359-378), 2021.
  2. Csákány Csilla: A hét torony. Emlék- és elemzésmorzsák Terényi Ede kamaraszimfóniájáról In: Hausmann Alice (szerk.): Ami ihlet… éltet. In memoriam Terényi Ede. Partium Kiadó, Nagyvárad, 2021, ISBN 978-606-9673-12-6.
  3. Csákány Csilla: Interrelații audio-vizuale în dramaturgia muzicii de film [Audiovizuális összefüggések a filmzene dramaturgiában], In: Nemzetközi Zenetudományi Kongresszus kötete, Eurostampa kiadó, Temesvár, ISSN: 2285-6269, 2014.
  4. Csákány Csilla: A gregorián ének feldolgozási módozatairól a liszti életműben, In: Zenei művelődésünk a változó régióban. A VII. Hungarológiai kongresszus Zenetudományi szekciójának előadásai (szerk. Angi István és Csákány Csilla). Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2013.
  5. Csákány Csilla: Pierre Boulez „Rituel in memoriam Bruno Maderna” c. művének elemzése [Rituel in memoriam Bruno Maderna de Pierre Boulez], In: Musicologia mirabilis, Artes kiadó, Jászvásár, 2009.

 

Opera- és zeneírást népszerűsítő előadássorozat (GlosszA)

  1. Bartók Béla:A kékszakállú herceg vára. Kolozsvári Magyar Opera, 2022. szeptember 7;
  2. Gioachino Rossini:A sevillai borbély.Kolozsvári Magyar Opera, 2022. november 8;
  3. 3. Az opera szenvedély.Kolozsvári Magyar Opera, november 10;
  4. Claude Debussy:Pelléas és Mélisande.Bánffy Miklós Operastúdió, Kolozsvár, 2023. március 20;
  5. Antihős az operaszínpadon.Bánffy Miklós Operastúdió, Kolozsvár, 2023. október 9.

 

Zenetudományi köteteket szerkesztése

  1. Csákány Csilla (szerk.): Az erdélyi magyar kóruskultúra a Romániai Magyar Dalosszövetség védnöksége alatt. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2023, ISBN 978-606-739-235-7
  2. Csákány Csilla (szerk.): Prim, Partiumi Kiadó, Nagyvárad, ISBN 978-606-8156-97-2, 2018.
  3. Csákány Csilla (szerk.): Bartók Béla Kelet és nyugat között: a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem nemzetközi zenetudományi konferencia előadásai, Editura Presa Universitară Clujeană, ISBN 9735959909, ISBN 9789735959906,
  4. Angi István és Csákány Csilla (szerk.): Zenei művelődésünk a változó régióban: a VII. Hungarológiai Kongresszus Zenetudományi Szekciójának előadásai, Erdélyi Múzeum-Egyesület, ISBN 6068178706, 9786068178707,

 

Szaklektori tevékenység

  1. Csákány Csilla: „AMI IHLET… ÉLTET!” In memoriam Terényi Ede, Partium Kiadó, Nagyvárad, 2021, ISBN 978-606-9673-12-6.

Kutatási projektek

  1. Csákány Csilla (kutatásvezető): 2022-2023 Éneklőbb Erdély (Kutatási Programok Intézete, Sapientia).
  2. Csákány Csilla (kutatásvezető): 2013-2014 A székelyföldi amatőr és iskolai kórusmozgalom múltja és jelene. Egy énekkari műhely perspektívái. (Kutatási Programok Intézete, Sapientia).
  3. Csákány Csilla (tag): 2012-2014 Erasmus Intensive Programme, Visual and Auditive Experience: Socio-Cultural Encounters. Magyarország – Románia – Magyarország.
  4. Csákány Csilla (tag): 2012-2013 A romániai magyar középfokú zenei szakoktatás múltja, jelene és távlatai (Kutatási Programok Intézete, Sapientia).
  5. Csákány Csilla (tag): 2010-2011 Birtalan József életútja és alkotásai (Kutatási Programok Intézete, Sapientia).
  6. Csákány Csilla (kutatásvezető): 2008-2010 CNCSIS doktori kutatási ösztöndíj (Centru Naţional de Cercetare Ştiinţifică în Învăţământul Superior, Bukarest).
  7. Csákány Csilla (kutatásvezető): 2009 Doktori ösztöndíj MTA-OM (Domus Hungarica Scientiarium et Artium, Budapest).
  8. Csákány Csilla (megosztott ösztöndíj): 2006 Communitas alkotói ösztöndíj (RMDSZ, Communitas Alapítvány, Kolozsvár).
  9. Csákány Csilla: 2003-2004 Erasmus-Socrates tanulmányi ösztöndíj (Musikhochschule Trossingen, Németország).

Konferenciákon bemutatott előadások

  1. Csákány Csilla: Az erdélyi daloskultúrával kapcsolatos Benkő András-dokumentumok. Erdélyi Múzeum-Egyesület Erdélyi Zenetudományi Munkaközössége és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar Benkő András 100 emlékkonferencia, Kolozsvár, 2023. november 23.
  2. Csákány Csilla: Getting Familiar with Opera in Early Adulthood. Perspectives of a Creative Workshop. International Conference on Music Management and Music Mediation Audience Development and Community Engagement in the Musical Arts, Kolozsvár, 2023, november 14.
  3. Csákány Csilla: Az egyházzenei szép megélésének lehetőségei. Egy Palestrina-műhely emlékei a 2000-es évek Kolozsvárjából. Megújulási lehetőségek a protestáns egyházzenében – egzházzenei konferencia, Kolozsvár, 2023. október 17.
  4. Csákány Csilla: Creative Perspectives of Articulating Musical Messages for Educational Purposes in Media Context. [Oktatási célú zenei üzenetek kreatív perspektívái a médiában] Conferință Internațională Artă și Educație / International Conference Art and Education / Művészet és Oktatás Nemzetközi Konferencia, 2021/04/15–2021/04/16, online.
  5. Csákány Csilla: A hét torony. Emlék- és elemzésmorzsák Terényi Ede kamaraszimfóniájáról. In Memoriam Terényi Ede nemzetközi zenetudományi konferencia a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Zene szak szervezésében, 2021. március, online.
  6. Csákány Csilla: Brassai Sámuel és Angi István: életutak, eszmék párbeszéde egy képzeletbeli kolozsvári zeneesztétika-műhelyben. Nemzetközi zenetudományi konferencia az Erdélyi Múzeum Egyesület szervezésében, 2020. november, online.
  7. Csákány Csilla: Reflexii despre muzica secolului XX în memoriile dirijorului Sir Georg Solti [Sir Solti György karmester visszaemlékezései a 20. század zenéjéről], Muzică şi filozofieConceptul de muzică în sec. XX [Zene és filozófia – A zene fogalma a 20. században] a kolozsvári „Gh. Dima” Zeneakadémia szervezésében, május 30-31, 2014.
  8. Csákány Csilla: Principii creatoare ale formei; motivele Jupiter la W. A. Mozart şi G. Holst [A forma alkotói elvei: Jupiter-motívumok W. A. Mozartnál és G. Holstnál], Simpozion de muzicologie Muzică și Filozofie Forma muzicală între structură şi mesaj [Muzikológia szimpózium Zene és filozófiaZenei forma a szerkezet és az üzenet között], a kolozsvári „Gh. Dima” Zeneakadémia szervezésében, május 10-11, 2013.
  9. Csákány Csilla: Dialog între simfonii. Elemente de sintaxă şi semantică în Simfonia a IX-a de Dimitri Şostakovici [Szimfóniák közötti dialógus. Szintaxis és szemantikai problémák Sosztakovics kilencedik szimfóniájában]. Zene és filozófia – Nemzeti Zenetudományi Konferencia a kolozsvári „Gh. Dima” Zeneakadémia, szervezésében, 2012.
  10. Csákány Csilla: Bufonul în creația muzicală contemporană românească [A bohóc figurája a kortárs román zenei alkotásokban], Forum România IX „Romanian Music and Music in Romania”, [„Román zene és Zene Romániában” című Fórum] a bécsi romániai nagykövetség, a bécsi Tudományos Akadémia és a bécsi Zeneakadémia szervezésében. Román Kulturális Intézet, Bécs, (felelős: Thede Kahl), október 6-9, 2011.
  11. Csákány Csilla: Liszt Ferenc és a gregorián ének. Nemzetközi Zenetudományi Konferencia „Liszt Ferenc születésnapja” a Kolozsvári Magyar Opera, a kolozsvári „Gh. Dima” Zeneakadémia és az Erdélyi Múzeum Egyesület szervezésében, október 22, 2011.
  12. Csákány Csilla: A marosvásárhelyi Cantemus leánykar szerepvállalása, repertóriuma, közösség- és identitásformáló hatása a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Zeneművészeti Tanszékének tudományos ülésszaka, május 28, 2011.
  13. Csákány Csilla: Bufonul în Romantism [Bohóc a romantikában], Simpozion Muzică-Filosofie, Sinteze muzicale în Romantism [Zene és filozófiaZenei szintézisek a Romantikában]. Nemzeti Zenetudományi Konferencia a kolozsvári „Gh. Dima” Zeneakadémia szervezésében, 2010.
  14. Csákány Csilla: Zeneiség a mediális technológiák korában – reflexiók a Médium, hang, esztétika tanulmánykötet margóján a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Zeneművészeti Tanszékének tudományos ülésszaka, 2010.
  15. Csákány Csilla: Stileme ale comediantului în Pulcinella de Igor Stravinski, [Komikum-stilemmák Igor Sztravinszkij Pulcinellajában] Conferință de muzicologie „Stil şi stiluri” [„Stílus és stílusok” Zenetudományi Konferencia] a kolozsvári „Gh. Dima” Zeneakadémia szervezésében, 2009.
  16. Csákány Csilla: Un Pierrot modern în creaţia lui Schönberg [Egy modern Pierrot], a kolozsvári „Gh. Dima” Zeneakadémia szervezésében,

Nemzetközi művészeti előadáson való részvétel

Csákány Csilla: „Érdemes volt!…” Színes mozaikok Birtalan József életművéből című előadás. Tiszaújváros, Derkovits Kulturális Központ, Magyarország, 2011. április 9.

 

Könyvbemutatók

  1. Csákány Csilla – Boros-Konrád Erzsébet: Egyházzene történet. Partium Kiadó, Nagyvárad, 2013, ISBN 978-606-8156-40-8.
  2. Csákány Csilla – Angi István: A harmónia marad. Partium Kiadó, Nagyvárad, 2014, ISBN 978-606-8156-52-1.

 

Zenei témájú népszerűsítő előadás, írás

  1. Csákány Csilla: Bartók Béla születésének évfordulójára emlékezünk. In: Magyar Kultúra Napja, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, Romániai Magyar Dalosszövetség, 2021.
  2. Csákány Csilla: A szeretettel megérintett szépség. Búcsú Angi Istvántól. In: transindex. https://reply.transindex.ro/?cikk=554

 

 

Műsorfüzetek

  1. Csákány Csilla: 2008 – Back to the origins, Lászlóffy Zsolt doktori koncertje.
  2. Csákány Csilla: Határontúli színházak sorozat: A Kolozsvári Magyar Opera bemutatkozása – május 26, 2008.
  3. Csákány Csilla: Poulenc-est a Zeneakadémián – június 13, 2007.
  4. Csákány Csilla: Régizene-hangverseny – F. Couperin: Les Baricades Misterieuses, L. Couperin: Passacaille ut majeur, J.-B. Loillet: C-dúr Szonáta oboára és basso continuo-ra, J. Duphly: Le Felix, A. Forqueray: La Rameau; La Boisson, J. S. Bach: a-moll Partita BWV 1013 – május 12, 2007.
  5. Csákány Csilla: Francia zeneszerzők művei – C. Debussy: Egy faun délutánja, C. Debussy: Klarinét-rapszódia, C. Saint-Saens: II. Szimfónia, op. 55 – december 20, 2006.
  6. Csákány Csilla: Barokk hangverseny – A. Corelli: Concerto grosso op. 6, no. 2 és no. 4, Pergolesi: Salve Regina, J. S. Bach: d-moll verseny két hegedűre, BWV 1043 – május 21, 2006.
  7. Csákány Csilla: Mozart 250 szimfonikus hangverseny: Esz-dúr szimfónia, no. 1, KV 16; C-dúr hárfa-fuvola verseny, KV. 299 és B-dúr szimfónia no. 33, KV 319 – május 3, 2006.
  8. Csákány Csilla: A. Mozart kamarazene-est: Szerenád B-dúrban KV 361 (KV 370a) (Gran Partita) – április 3, 2006.
  9. Csákány Csilla: Szimfonikus hangverseny – Munteanu Laurentiu, Catinean Adelin, Stan Radu; Műsoron: Dvorak, Szimfonikus variációk egy eredeti témára, op. 78, B. Smetana, Vltava, P. I. Csajkovszkij, Rómeó és Júlia, nyitány-fantázia – március 28, 2006.
  10. Csákány Csilla: Szimfonikus hangverseny – J. Sibelius: Finlandia, op. 26, C. Saint-Saëns: Bevezetés és Rondo Capriccioso hegedűre és zenekarra, op. 28, F. Schubert: V. szimfónia – március 8, 2006.

 

Zenekritikák

  1. Csákány Csilla: Sarolta esete a komédiával, 25/09/2010, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  2. Csákány Csilla: Brankovics György a Magyar Operában, 17/03/2010, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  3. Csákány Csilla: Händel 250 – Haydn 200, 02/12/2009, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  4. Csákány Csilla: „Haydn Londonban” Kolozsvárott, 27/10/2009, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  5. Csákány Csilla: Ruha István hegedűművészre emlékezett a Zenei Ősz, 20/10/2009, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  6. Csákány Csilla: Az Álarcosbál polifóniája, 10/10/2009, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  7. Csákány Csilla: A pórul járt kéjenc, vagy a csábítás nagymestere? 22/05/2009, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  8. Csákány Csilla: Rossz kártyát húztam, vesztettem… 08/05/2009, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  9. Csákány Csilla: Modern Kolozsvár 01/04/2009, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  10. Csákány Csilla: Glanglendó Könczei Árpád szerzői estjén 24/03/2009 Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  11. Csákány Csilla: Hatvanadik évfordulóját ünnepelte a Magyar Opera 20/12/2008 Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  12. Csákány Csilla: Két zongora párbeszéde a Mozart fesztiválon 16/12/2008, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  13. Csákány Csilla: Kalandokkal teli országos bemutató a Kolozsvári Magyar Operában, november 7, 2008, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  14. Csákány Csilla: A zongorairodalom néhány remeke Daniel Goiţi tolmácsolásában, október 21, 2008, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  15. Csákány Csilla: A temethetetlen keringő, szeptember 16, 2008, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  16. Csákány Csilla: Wilhelm Schmidts orgonaestje a Farkas utcai templomban, július 26, 2008, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  17. Csákány Csilla: Idegenvezetés orgonamuzsikával, május 24, 2008, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  18. Csákány Csilla: A gólyakalifa: sziporkázó stílusbravúr, március 14, 2008, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  19. Csákány Csilla: A zene barátai – barátok a zene által, március 8, 2008, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  20. Csákány Csilla: A dal szívből ered, s szívhez vágy újra repülni, február 10, 2008, Vasárnap, Kolozsvár; ISSN 1223-9070.
  21. Csákány Csilla: Pezsgőspohár, levélpapír, bankó és kamélia, január 12, 2008, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  22. Csákány Csilla: Pillanatképek a Kodály Zoltán Emléknapok eseményeiről, november 21, 2007, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  23. Csákány Csilla: Csodálatos mandarin – jól szerkesztett összkép, október 13, 2007, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  24. Csákány Csilla: Kagyló vagy gyémánt, október 15, 2007, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  25. Csákány Csilla: Budapesti és Kolozsvári előadóművészek közös produkciójában Puccini Bohémélete, október 17, 2007, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  26. Csákány Csilla: Poulenc-est a Zeneakadémián, július 5, 2007, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  27. Csákány Csilla: Monteverdi a II. Régi Művészetek Napjai fesztiválon, július 6, 2007, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  28. Csákány Csilla: A Kékszakállú arcai, június 15, 2007, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  29. Csákány Csilla: Oresztész és Ojdipusz, június 20, 2007, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  30. Csákány Csilla: Lelki vívódások tükre, április 13, 2007, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  31. Csákány Csilla: Példaképeink, február 3, 2007, Szabadság, Kolozsvár; ISSN 1223-4737.
  32. Csákány Csilla: Igazi zeneesztétikai élmény volt, december 14, 2006, Reggeli Újság, Nagyvárad; ISSN 1223-4737.

Csákány Csilla: Meg kell tanulni zenét is olvasni… interjú Bartalus Ilonával, augusztus 24, 2006, Krónika; ISSN 1454-7821.